"Ismét véget ért egy csodás hétvége. Idén már másodszorra
lehettem vendége, részese az Örömünnepnek Magyarkúton. Köszönet érte a
házigazdáknak, kitalálóknak és fő szervezőknek: Edinának és Atillának.
Köszönet a helyért, a lehetőségekért, a barátságukért, és a
további csodás találkozásokért, ismeretségekért.
Mióta először voltam Náluk - pont a tavalyi, első Örömünnep
kapcsán egy előzetes egyeztetésen, - mindig nagy örömmel és várakozással
érkezem Hozzájuk. Mert tudom, hogy JÓ helyre megyek, ahol nemcsak a környezet,
a természet szép magával ragadóan és feltöltően, ezen túl olyan emberekkel
találkozhatom, akikkel EGY nyelvet beszélünk, EGYet értünk és EGYüttérzünk -
vagyis számomra mindig valódi EGYségélményt jelent az ottlét.
Nagyszerű csoda, amikor mindezt nem csak az Ő -
házigazdai-vendéglátói - körükben, hanem az Általuk hívott-odavonzott további
emberek révén is megélhetem. Egy kitágult EGYségélményt.
Számomra jó ideje megvalósul Velük az az élmény, ahogy a
kapufelirat is mondja a bejárat fölött: "Szabad Társakkal"
felszabadult EGYetértésben lenni EGYütt - csodás élmény. Teremtői és Teremtő.
Kívánom, hogy Mindenki, aki erre az élményre szomjazik,
mihamarabb jusson el és tapasztalhassa meg ezt, akár a jövő évi 3. Örömünnepen,
akár egy másik, Általuk szervezett közösségi programon.
Hálás vagyok, hogy előadásaimmal magam is aktív részese
lehetek az Örömünnep NemFesztivál programjainak. Számomra mindig valódi
Örömünnep részt venni ezen a néhány napon.
Pető Annamáris"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése