Lelem-ÉNy fotó - Nagy Nikoletta képe |
Idén
is gondoltunk a gyerekekre, akik szüleikkel érkeznek, hiszen nekik is szükségük
van a kikapcsolódásra. A játszótér mellett az előadásokkal párhuzamosan
igyekszünk majd nekik is változatos elfoglaltságot biztosítani. Ezeket úgy
állítottuk össze, hogy érdekes legyen akár több korosztály számára is.
Nagy
hangsúlyt fektettünk arra is, hogy a gyermekek is hasonló impulzusokat kaphassanak
ezen a hosszú hétvégén, mint a szüleik. A tervezett előadások témaköreihez
igazítottuk a foglalkozásokat.
A
„Gyereksarok” minden előadás alatt várja szeretettel az érdeklődőket. Célunk, ,
hogy a gyerekeknek értéket közvetítsünk, illetve hogy a szülők a lehető
legnyugodtabb környezetben szívhassák magukba a kívánt tudást.
Mindemellett
gyermekmegőrzéssel nem kívánunk foglalkozni! Természetesen a velünk barkácsoló,
kiránduló gyermekek testi épségéért felelősséget vállalunk. Lehet nálunk
ücsörögni, szemlélődni is. A közös programokon viszont mi is részt szeretnénk
venni. Ezért kérünk minden szülőt, hogy az előadás végeztével gyermekéről
gondoskodni szíveskedjen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése