Elemi energiák a
Tarot-ban
Mik is azok az elemi energiák? A misztikusok - Nyugaton és
Keleten is - vallják, hogy megtestesült Világunk sokféleségének alapját
néhány elemi alkotórész (szám szerint négy vagy öt) adja - ezeket
nevezik elemi energiáknak.
Természetesen a Tarot ősi, archetipikus rendszerében is
megmutatkoznak ezek az erők, energiák - és megjelenésük révén nem
csak a Mindenségről, de emberi világunkról, létezésünkről is elárulnak
további, kisebb és nagyobb titkokat - függően attól, hogy a Kis- vagy a
Nagy Arkhánumok körében vizsgálódunk, illetve ezek közül melyikből kapunk
üzenetet.
Az elemi energiák tehát - ahogy a Világmindenség minden létezőjében, úgy bennünk,
emberekben is - Mindőnkben benne vannak, csak más-más arányban és viszonylatban
egymással.
Előadásomban sorra veszem magukat az elemi erőket és
természetesen a Tarot-ban való megjelenésüket is, hogy - akár a
kártyában, akár az életben, akár önmagunkban - könnyen felismerhetővé
váljanak ezek az energiák, és ennek az ismeretnek révén könnyebben
megtanuljunk bánni velük, használni őket, töltekezni belőlük és beépíteni az
életünkbe ezen elemi energiákat.
Az előadást követően egyéni tanácsadáson is alkalom
nyílik arra, hogy a személyes energetikai rendszereddel ismerkedj,
ha a téma felkeltette az érdeklődésedet - vagy bármilyen egyéb témájú,
személyes kérdésre is kérhetünk választ, tanácsot a Tarot segítségével.
Várlak szeretettel és a Tarot évezredes bölcsességével
előadásomon és egyéni kérdéseiddel is,
az idei, Negyedik ÖrömÜnnepen,
Pető Annamária
Tarot-tanácsadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése