Leghitelesebb forrás mindenki számára a saját
megtapasztalás. Ezért amiről most írok nektek az nem más, mint saját
megtapasztalás – egy olyan megélési láncolat, mely hozzásegített engem ahhoz,
hogy felismerjem ezen testbe születési utam alapvető vezérlő fonalát.
Ez a vezérfonal nem más, mint az, hogy önmagam lélek szintű
tisztításával olyan energiateret teremtsek magam körül, mely képes nagyon mély
szintű energetikai kötődések kioldását is elindítani.
Ebben a teremtési megfogalmazásban a kulcs az elindítás
szaván – az abban tárolt energiaminőségen van és nem magán a kioldáson.
Ezt azért nagyon fontos hangsúlyoznom, mert mikor valaki
találkozik egy olyan emberrel, akiről azt gondolja, hogy problémái megoldásában
segíteni tud neki , akkor hajlamos abba az álomba ringatni magát, hogy a
megoldás folyamatát nem neki kell végigvinnie, hanem elég, ha rábízza a másikra
magát.
Ez persze mindaddig akár működhet is, amíg az a másik képes
saját életfeladata útját szabadon járva segíteni, ám ha valakinek – mint
például nekem is – az az életfeladata, hogy sok helyen, sok embernek, sokféle
energiaminőségű gátat oldjon fel, akkor az azokra a rezgésekre való
ráhangolódás egyben azt is jelentheti, hogy a másiktól valamilyen mértékben
elhangolódik.
Ilyenkor úgy tűnhet, hogy elhanyagolttá válik az előzőként
segített, ám az ott hagyott segítettnek már elegendő az, ha környezetét
figyelmesen szemlélve ragadja meg a kioldás hatására felsorakozó számtalan őt
segítő út lehetőségét.
A segítővel való találkozás után tehát egyetlen fontos
dolgot érdemes szem előtt tartani: mégpedig azt, hogy végtelen bízzunk
határtalan teremtőképességünkben: abban, hogy minden, amit teszünk jó dolog –
még, ha cselekedeteink közvetlenül mutatkozó hatásai akár az ellenkezőjét is
mutatnák első ránézésre.
A csodálatos dolgok teremtésére képesítő fény tehát
mindannyiunkban ott él – még, ha sokaknak olyan mélyre is kell ásni érte, hogy
rengeteg időt és életenergiát igényel annak felszínre hozatala.
Mindezt azért írtam bevezetőként, hogy könnyebb legyen
megértened mit is jelent valójában az, hogy fénytáplálkozás és az ahhoz vezető
úthoz miként juthatsz el ételkészítésed segítségével.
Ételkészítő tanfolyamaimon elsőként mindig azt hangsúlyozom,
hogy nem az a legfontosabb egy ételnél, hogy milyen fizikai alapanyagból,
mennyi és mikor kerül bele, hanem az, hogy azokat milyen energetikájú
környezetben és milyen rezgésekkel önmagunkban alkotjuk egésszé – teljessé.
Számomra a teljesség fogalma azt jelenti, hogy az adott
pillanatban belőlem kiárasztani képes lehető legtisztább fényenergia
minőségével átitatva kerül ki kezeim közül az étel és adódik így át a természet
harmóniájának rezgéshalmaza mindazoknak, akik táplálékként fogyasztják azt.
Így tudok fényt táplálni azokba, akik ételeimet táplálékként
fogyasztják és így tudok fényt táplálni környezetembe is, mikor ételt készítek.
A környezetembe vetített fényenergiának érdekes
megnyilvánulásait tapasztalom mostanság.
Ilyen megnyilvánulás például az, hogy immár másodszor élem
meg azt, hogy ahova költözöm az épület környéke és annak lépcsőháza rögtön
felújításra kerül. Szomszédjaim pedig kicserélődnek, megújulnak és közülük
néhány azonnal közvetlenül is kapcsolódik hozzám – azok, akik (saját) megújulási
energiáikat akkor, épp legaktívabban képesek működtetni.
Pár hónapja élek Veszprémben és a félszáznál is több ember,
akiknek heti rendszerességgel ételeket készítek szépen sorban tárják fel
magukat energetikailag előttem és ismerem fel bennük azokat a jól összekuszált
energiagócokat, melyek kioldásokra várnak.
Sokakon tapasztalom meg közülük azt, hogy a kioldásokhoz
szükséges energialöket ugyan közvetlen megtapasztalásukká válik, de mélyen
beléjük rögzült biztonságérzet szükségletük miatt mégis olyan erősen
ragaszkodnak az addig beváltnak hitt életrendjükhöz, hogy amiatt félretolva a
totál szembe jövő képet, utána már csak elhomályosultan látják a belső fényük
határtalan ragyogásának út lehetőségét mutató képeket is.
Ilyenkor igyekszem mindig küldeni egy figyelem megerősítés
szükségletéről szóló jelzést és szeretetenergiába csomagolva önbizalom erősítő,
bíztató szavakat is – ám ezen jelzésnek figyelembevételét, vagy figyelmen kívül
hagyását nem tudom átvállalni attól, akinek ez tárul fel ott és akkor saját
feladataként.
A fénytáplálkozás tehát valójában azt jelenti, hogy képessé
válunk megnyílni saját, belső fénycsatornánk előtt úgy, hogy saját
elhatározásból, kitartóan bontogatjuk le a fátylakat róla és folyamatosan
gyakoroljuk az önelfogadást és a lelkünk boldogságát akadályozó minden
élettérbeli és belső megnyilvánulásbeli, mély szintű elengedését a biztonság
szükségletének vermeibe elraktározott dolgainknak.
Ezen folyamat végén pedig megtapasztalhatjuk azt, hogy
fizikai szintű tulajdonlástól függetlenül is miénkké válik az egész világ és
mindent, ami és aki megnyilvánul életünk pillanataiban, az ott és akkorban
határtalan örömmel fogadunk átalakulásunkat segítő tanítónkként és
átalakulásukat segítő tanítványunkként egyaránt…
Ha szeretnél ezekről és ehhez hasonló dolgokról beszélgetni
velem, életutad problémákként megélt történései megoldásában segítséget kérni
tőlem, akkor nagy szeretettel állok rendelkezésedre az Örömünnep délutáni
időszakaiban!
Áldott, boldog életet kívánok neked:
Révász Péter Vijaya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése